2009. május 27., szerda

Fókuszban a hálózatok - konferencián vettünk részt

A proHáló hálózat folytatta az elmúlt évben elkezdett Fókuszban a hálózatok konferencia sorozatát, amelyet Magyarország hat régiójában rendezett meg, azzal a céllal, hogy a hálózatfejlesztés terén elért tapasztalatait továbbadja, bemutassa, valamint kapcsolatokat építsen más országok nonprofit hálózataival.

A 2009. május 8-9-én az Erdélyi Magyar Civil Szervezetért Alapítvány közreműködésével Kolozsváron szerveztek műhelymunkát, ahol a hálózati együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek képviselővel találkoztunk.

A program keretében előadás hangzott el a hálózati működés elméleti kérdéseiről, bemutatták a proHáló hálózatot (létrejöttének körülményeit, működési alapelveit, értékelési rendszerét, a munkacsoportokban végzett munkát, és a marketing tevékenységét). A találkozó második napján a jelenlévő hálózatok képviselői mutatkoztak be, és a további együttműködés lehetőségeiről is gondolatot cseréltünk. Közösen úgy értékeltük, hogy találkozónk információkban gazdag, kölcsönös előnyökkel járó, kellemes hangulatú és további együttműködés lehetőségét körvonalazó volt.

A találkozón részt vettek:

Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége, Civilek Háromszékért – CIVEK, CIVITAS Kolozsvár, CIVITAS Udvarhely, Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Kolozsvár, Romániai Falugondnokságok Szövetsége, Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület (ODFIE), Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) és a proHáló hálózat képviselő.

forrás: prohalo.hu

A konferencia hatására számos új partnerség körvonalazódott, új ötleteink is születtek, mint például egy gyergyói civil fejlesztési alap létrehozása. Ezeket a jövőben fogjuk kibontakoztatni.

2009. május 26., kedd

Átvettük Gyergyóditró honlapjának adminisztrálását

A helyi önkormányzatokkal folytatott turizmus-fejesztéssel kapcsolatos tárgyalásaink egyik pozitív hozadéka, hogy megbíztak minket Gyergyóditró község honlapjának adminisztrálásával.

A térség szintű turisztikai honlapról egyeztettünk Puskás Elemér polgármesterrel, amikor megfogalmazta azt az igényt, hogy szükség lenne a község honlapjának átalakítására, fejlesztésére is.

A honlapot a hivatalban működő integrációs iroda munkatársai frissítik hírekkel, a mi feladatunk az lesz, hogy munkájukat segítsük, az oldal adminisztrálásával, fejlesztésével.

Első lépésben kicseréltük a portálrendszert, Mambo rendszerről Joomlára tértünk át, ebben otthonosabban mozgunk, több kiegészítőt tudunk használni.

Az oldal arculatán minimális változtatásokat eszközöltünk, csupán a színvilágot igazítottuk a község hivatalos színeihez. Tartalmilag viszont több fejlesztést is sikerült megvalósítani:
  • lehetőség van hozzászólásokat írni a hírekhez, cikkekhez
  • gyorshírek küldése (rss csatornán)
  • hírlevél küldése
  • napi valutaárfolyam
  • videók bemutatása az oldalon
Az átalakítás során az előző hasznos funkciók is megmaradtak, továbbra is látogatható a galéria, a telefonkönyv és a fórum is.

2009. május 25., hétfő

TOP100-as lett a Caritas "Ablak a világra" projektje

Megkaptuk az ERSTE Bank Alapítványának visszajelzését a 2009-es évi szociális integrációs díj pályázatunkról.

A Gyulafehérvári Caritas Mezőgazdasági részlegének felkérésére mi is részt vettünk abban a csapatban, akik elkészítették a pályázati anyagot az ERSTE Alapítvány díjára. A napokban kaptunk visszajelzést.

Az "Ablak a világra" nevet viselő mezőgazdasági gyakornok-programban 14 év alatt 1751 fiatal vett részt. Ők egy elméleti képzés után többhónapos németországi vagy svájci gyakorlaton vettek részt. Hazatérve tudást, techonlógiát és pénzt hoztak, amelyek segítségével sokan saját családi gazdaságokat tudtak indítani, fejleszteni.

A program bemutatásáról készült pályázatunk, a Caritas tájékoztatása szerint, bekerült az első 100 projekt közé. Sajnos a 70-es döntőbe nem kerültünk be, viszont helyezésünk így is nagyon értékes, mivel több mint 1300 pályázat érkezett 8 országból.

2009. május 23., szombat

Pályázatot készítettünk a Progym Junior Vipers Sportklub számára

Hargita Megye Tanácsának Sport programjához pályáztunk a Progym Junior Vipers Sportklub nevében. A pályázat célja felszerelés vásárlása a jégkorongozó gyerekek számára.

A Gyergyói-medencében jelenleg több mint 150 nyolc és tizenhat év közötti gyerek jégkorongozik. Mivel a jégkorong igen költséges sport ezért nagy teher hárul a családokra, akik nagymértékben hozzájárulnak a különböző költségek fedezéséhez. A költségek közül egyik legjelentősebb a felszerelés biztosítása. Ez azért is nehéz, mivel a gyerekek gyorsan nőnek, és kétévente új felszerelésre van szükségük. A felszerelések nagyrészét a gyerekek továbbadják egymásnak, azonban időről időre szükséges a felszerelésállomány feljavítása.

Jelen projekt keretében 42 rend új felszerelést kívánunk vásárolni a 14-16 éves korosztály számára. A projekt összértéke több mint 63.000 lej, ebből a megyei tanácstól 30.000 lej támogatást kérünk.

2009. május 22., péntek

Újabb turizmusfejlesztési pályázat

Pályázatot készítettünk a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület számára a gyergyói örmény katolikus kulturális örökség turisztikai népszerűsítési kampányára.

A pályázatot Hargita Megye Tanácsa Turisztikai programjához nyújtottuk be.

A projekt általános célja, hogy népszerűsítsük a gyergyói örmény-katolikus kulturális örökséget Hargita megyében, az országban és külföldön. Konkrét célja különböző turisztikai promóciós eszközök elkészítése és promóciós kampányok szervezése a megyében, valamint a világhálón.

A projekt összértéke több mint 30.000 lej, ebből a Megyei Tanácstól 14.260 lejre pályázunk. Ebből az összegből liturgikus CD, rövidfilmek, szóróanyagok, internetes oldal fejlesztés és népszerűsítés , az örmény templomban idegenvezetés megszervezése, valamint egy megyei szintű népszerűsítő körút valósulhat meg.

2009. május 21., csütörtök

Pályázatot írtunk az újfalvi teleház fejlesztéséért

Hargita Megye Tanácsának Teleház programjához is leadtunk egy pályázatot. Az Esély Alapítvány által működtetett Gyergyóújfalvi Teleházban turisztikai információs pontot szeretnének létrehozni.

A projekt általános célja, hogy a Gyergyóújfalvi Teleház szolgáltatásait turisztikai információs szolgáltatásokkal bővítsük. Konkrét célunk, hogy létrehozzunk egy turisztikai információs pontot, amely minőségi információs szolgáltatást nyújt a térségbe látogató turisták számára, segíti térségünk turisztikai népszerűsítését.

Szolgáltatásunk keretében információt nyújtunk az egész gyergyói térségről, turisztikai látnivalókról, természeti és épített örökségünkről, ezátal térség szintű szolgáltatást biztosítunk. Hozzájárulunk továbbá a turizmus megyeszintű fejlődéséhez.

A projekt összértéke 10.432 lej, ebből az általunk írt pályázat értéke 4904 lej.

2009. május 20., szerda

Gyűjts szelektíven! Hulladékgazdálkodási projektet szervezne az EGYIK

Az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért a Gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklósi Munkapontjával közösen hulladékgazdálkodási projektet tervez megvalósítani.

Hargita Megye Tanácsának környezetvédelmi programja kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy régi civil kapcsolatainkat felhasználva, a Caritas által kidolgozott Remény Stratégiájához csatlakozva elkezdjünk környezetvédelmi projektekben is gondolkodni.

A projekt általános célja a gyergyói lakosság figyelmének felkeltése a tudatos hulladékgazdálkodás fontosságára, a hulladéktermelés csökkentésére, a szelektív gyűjtésre és az újrahasznosításra, valamint a térségi civil szervezetek közötti hálózatépítés annak érdekében, hogy hulladékgazdálkodással kapcsolatos projekteket kezdeményezzenek és valósítsanak meg.

Konkrét célunk egy érzékenyítő rendezvény és egy szakmai műhelysorozat szervezése, amelyre magyarországi környezetvédő szervezetek tagjait várjuk, hogy megosszák tapasztalataikat a helyi civil szervezetekkel.

A projekt összértéke 10.930 lej, ebből 4.450 lejre írtunk pályázatot a Megyei Tanácshoz. A projekt lebonyolításában partnerünk még a Salamon Ernő Diáktanácsa és helyi környezetvédő szervezetek is.

2009. május 19., kedd

Virtuális önkéntes központ létrehozásáért pályáztunk

Virtuális önkéntes központ létrehozásával fejlesztené önkéntes-programját az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért.

A projekt általános célja az önkéntesség népszerűsítése és elismertetése a fiatalok körében, a fiatalok és civil szervezetek kapcsolatának erősítése. Konkrét célunk, hogy létrehozzunk egy fiatalok által látogatott önkéntes portált, ahol térségünk civil szervezetei bemutatkozhatnak, önkénteseket toborozhatnak. A portál segítségével kívánjuk elérni, hogy a fiataloknak felkeltsük az érdeklődését az önkéntesség iránt, lehetőségeket ajánljunk nekik konkrét projektekhez való csatlakozásra, és elősegítsük részvételüket a közösség életében.

A projekt indulásként 12 Hargita megyei település fiataljainak és civil szervezeteinek szól, a gyergyói térséget fogja át.

A portál létrehozása, fenntartása, népszerűsítése érdekében Hargita Megye Önkormányzatához pályáztunk. A projekt összértéke 8510 lej, ebből 3740 lej értékre pályáztunk.

2009. május 4., hétfő

A remény stratégiája

Vidékfejlesztési szolgáltatások bevezetését tervezi a Gyulafehérvári Caritas gyergyói munkapontja. Térségi erőforrásközpontot hoznánk létre.

A gyergyói Caritas csapata küldetésének tekinti komplex szociális és vidékfejlesztési szolgáltatássor kialakítását a gyergyói térségben és egész Székelyföldön, keresztény-konzervatív értékek mentén. Ezen küldetés teljesítése érdekében egy átfogó fejlesztési keretet került kidolgozásra, amelynek „A remény stratégiája” nevet adták. Ennek a stratégiának a kidolgozásában veszünk mi is részt.

A stratégia alapjául egy világméretű folyamatossági program, az Agenda 21, modellje valamint nemzetközi példák állnak. Ez a program kezdeményezésre sarkallja a polgárokat, párbeszédre biztat helyi szervezeteket, magángazdaságokat. A program szerint a folyamatosság teljes egészében érinti a térséget, a társadalmi együttélés, munka és gazdálkodás valamint a kulturális örökség és az érintetlen természet megőrzése szoros egységet képeznek.

Minden területen különböző célok fogalmazhatók meg, és az általános célokat konkrét célokra lebontva eljutunk a beavatkozás szintjére, a fejlesztési projektekhez.

A térségben zajló fejlesztési folyamat erősítése érdekében hozzák létre a regionális erőforrás-központot. A központ elsődleges feladata, hogy koordinálja és segítse a Caritas fejlesztési projektjeit, erősítse a különböző fejlesztési területen létező szereplők közötti együttműködéseket, hogy ezáltal eredményesebbek lehessenek, valamint segítse új fejlesztési projektek elindítását a Caritas-on belül, elsősorban a gazdaságfejlesztés, megújuló energiaforrások, képzési programok területén.

A Caritas Gyergyószentmiklósi Munkapontjának és a Logical Framework kft jövőképe és küldetése is nagyon hasonló, ezért a jövőben nagy valószínűség szerint szorosan együttműködünk majd.

2009. május 3., vasárnap

Már két önkormányzat igényli turisztikai szolgáltatásunkat

A térségi turisztikai honlapunk készítésével egyidejűleg folynak a tárgyalásaink a környező települések önkormányzataival is. Eddig Gyergyóditró és Gyergyóújfalu polgármestere bólintott rá ajánlatunkra.

Szolgáltatásunk lényege, hogy hozzájárulunk a térség turisztikai marketingjéhez azáltal, hogy az önkormányzatok és intézményeik által szervezett eseményeket, rendezvényeket folyamatosan népszerűsítjük az oldalon. Emellett az önkormányzatok honlapjait is reklámozzuk, valamint a turisztikai kutatásunk eredményeit is az önkormányzatok rendelkezésére bocsátjuk.

A két községhez összesen négy település tartozik (Gyergyóterekőpatak, Gyergyókilyénfalva, Gyergyóújfalu, Gyergyóditró és Orotva). A községek látnivalóit és a különböző kiegészítő információkat folyamatosan töltjük fel a honlapra.

Az elmúlt bejegyzés óta a honlap arculatával is nagyot haladtunk, már csak néhány csinosítás van hátra ahhoz, hogy véglegessé váljon.

Az oldal tervezett indulásáig még 1 hónap van hátra. Zsúfolt egy hónap lesz, hiszen meg kell egyezzünk a másik hat önkormányzattal is, megkössük a szerződéseket, felkeressünk nagyon sok szolgáltatót (panziót, éttermet, szabadidős programok szervezőit) és befejezzük az oldal tartalmi részét is.